Advent Budapesten – a fényes város Karácsonya

Tarts velünk egy ünnepi kalandra! Budapest belvárosa karácsonyi díszbe öltözik, terei és sétányai megtelnek a forralt bor és a kürtőskalács illatával. Ebbe a felejthetetlen hangulatba invitálunk téged egy kellemes, színpompás esti fényekkel tarkított felfedezőútra.

Kétórás sétánk során bejárjuk Budapest három leghíresebb karácsonyi vásárát, miközben megcsodáljuk a látványosan kivilágított utcákat, épületeket és a dunai panorámát is. Felidézzük a régi magyar decemberi hagyományokat: a miklósolástól - Borbála napján át - Luca székéig sorra kerülnek népszokásaink. Találkozóhelyünk a Szent István Bazilika főlépcsője, ahol a homlokzatra vetített fényjáték megtekintésével kezdjük programunkat. Egy forró ital társaságában körbesétáljuk a teret, majd a Széchenyi térhez igyekszünk. A legnagyobb magyarról elnevezett tér és a belőle nyíló dunai korzó számtalan érdekességet tartogat, megismerkedünk a Gresham Palota, a Lánchíd, a rakpart történetével, a Vígadónál pedig szóba kerül az is, miként romlott meg Liszt Ferenc és Richard Wagner barátsága. A frissen felújított Vörösmarty téren Gerbeaud Emil és Szamos Mátyás néz szembe egymással, míg mi a kirakodóvásárban a számtalan édesség között az ő finomságaikat is felfedezhetjük. Kürtőskalácsot majszolva megkeressük az egykori Váci kapu helyét és a kirívóan felöltöztetett Fashion Street-en át közelítjük meg a Városháza teret. Az itt felállított vásáron fejezzük be közös sétánkat.

A feltüntetett ár az idegenvezető díját, valamint kürtőskalácsot és fejenként egy bögre forró italt foglal magába.

Tudnivalók:

  • clock 2 óra
  • tour-type gyalogos túra
  • person 1-4 fő
  • money 30.000 Ft
kérdezz minket Budapest Wonderguides Tripadvisor

Nagyobb létszám esetén kérj tőlünk egyedi ajánlatot!

Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében.